Az iskolákban elhanyagolt 8 terület

Az iskolákban ezernyi dolgot igyekeznek a fejünkbe tölteni, mégis van 8 olyan terület, aminek a fejlesztésével semmit sem foglalkoznak, pedig a mindennapokban egyre nagyobb érték ezek ismerete, fejlesztése.

A legnagyobb baj ezen képesség kapcsán, hogy nem lehet őket sem direktbe fejleszteni, sem közvetlenül értékelni, mert alapvetően a személyiségünk rugalmasságához és alkalmazkodóképességéhez kötődnek. Amivel a poroszos oktatásunk semmi érdemit nem tud kezdeni, maximum tönkreteszi.

Nyitottság és kíváncsiság

A nyitottság a tanulás és az ismeretek befogadásának az alapja. De ezt olyan sikeresen kipusztítják a gyerekekből, hogy 3-4 év alatt a világra nyitott és minden után érdeklődő elsősökből a negyedikben már iskolás szemléletű, a világhoz kevésbé kapcsolódó gyerekek lesznek.

Ennek a fő oka, hogy a gyerekek kíváncsiságának a legtöbb tanár nem ad teret, mert folyamatosan megköveteli, hogy ő rá figyeljenek. Ezzel addig nincs is baj, amíg a tanár által bemutatott anyagrész érdekli a kis diákot.

De amikor ez nem következik be, s a figyelem automatikusan elkalandozik, jön a retorzió és a bántás. Ezt megelőzendő, a diák jobb híján visszavonul a belső világába, s elkezdi mímelni az órai figyelést.

Kreativitás és alkotóképesség

Minden alkotás és ötlet a külvilág és a közvetlen környezetünk megfigyelés révén jelenhet meg az életünkben. Azon túl, hogy ennek kereteit jól beszabályozza az iskolai nevelés, az alkotást és az órák alatti kreatív “ábrándozást” is rendszeresen megtorolja.

Egyszerűen a tanár akarata és a tanmenet az “Isten”, s minden más, a gyerek fejlődése és jövője szempontjából sokkal fontosabb tényező és szempont háttérbe van szorítva. Egyszerűen nem szolgálja az iskola érdekeit, ezért mindent elkövet, hogy még a lehetőségét is elvessék a diákok.

Kritikai gondolkodás

A kritikus gondolkodás, az önálló vélemény, az egyedi gondolatok megfogalmazása sem túl támogatott az iskolában. Egyszerűen a külön utas megoldások nem túl életképesek ma Magyarországon.

S ez nem csak a gyerekekre igaz, hanem mindenki másra is, aki csak meg mer fogalmazni kritikákat a közoktatás kapcsán. Engem is támadott be már ezen oldalam kapcsán gyakorló tanár, nem kis vehemenciával, hogy nem tudok semmit az iskolai nevelésről, és ezért ne üssem bele az orrom mások dolgába.

Köszönöm szépen a tanácsot, 20 éve tanítok, így nem élek javaslattal. Egyszerűen azért, mert folyamatosan azt tapasztalom a hozzám fordulóknál, hogy amit én ezen az oldalon leírok, azt “nem az ujjamból szoptam”. (Bocsánat a stílusért!)

Kommunikáció és kapcsolatteremtés

Az iskolai órákon a tanár és a diák közötti kommunikáció lehetséges, az is egyesével. Tehát csak egy valaki beszél, s azt a többi azt hallgatja. Ami az ismeretek átadásának szempontjából jó és hasznos, de a gyerekek igényeihez ezek semennyire nem alkalmazkodnak.

Másrészt ezen képességeket az alapítványi iskolák kivételével szinte sehol nem tanítják. Van ugyan egy-két hely, ahol tanítanak drámapedagógiai módszerekkel is, de ezen lehetőség csak néhány tanulóra korlátozódik, s nem a kommunikációs képességek fejlesztése az elsődleges célja.

Együttműködés

Ha van olyan ezen képességek közül, amit az iskolák többségében tűzzel-vassal irtanak, az az együttműködés. A közösen elvégzett házi feladatok, a közös dolgozatmegoldás, az iskolai feladatokban adott segítség teljesen szembe megy az egyedi értékelés kritériumaival.

Egyszerűen a legtöbb tanár még a tananyag feldolgozása során sem ad olyan feladatot a diákjainak, amivel az együttműködést ösztönözné, azt fejlesztené. S ennek következtében rengeteg, az önzésre egyébként is hajlamos gyerek, egyszerűen nem tanul meg egy közösség részeként tevékenykedni. Mely a munkába állás után sok esetben komoly nehézség forrása.

Együttérzés és érzékenység

Szomorú és már-már elkeserítő azt mondani és tapasztalni, hogy a mások iránti érzékenység és tapintat kiveszett a társadalomból. Vagy legalább is a társadalom nagy részében elterjedt egy olyan szemlélet, mely elveti az egyediséget, s a mások nehézségei iránti érzékenységet.

Nem akarom a szélsőséges eseteket felhozni (idegenellenesség, homofóbia, szegregáció), mert a terület ennél sokkal hétköznapibb példákon is bemutatható.

Egyik tanárom azt vallotta az általánosban, hogy csak a lányok lehetnek jó tanulók, s a fiúk nem. A velünk párhuzamos (német tagozatos) osztályban, ahol fizikát tanított, több olyan fiú is volt, akiknek az átlaga folyamatosan 4.5 felett volt. S ezt ő simán kivételnek tekintette, mert hogy az egy elit osztály (ami egyébként tényleg igaz volt).

DE ezt utána a mi osztályunk értékelésekor konzekvensen elfelejtette. S még nyolcadikban is büntette az osztály fiú tagjait azzal, hogy konzekvensen lefele kerekítette a jegyeket az év végén.

Kiegyensúlyozottság és érzelmi intelligencia

Hogy micsoda? Érzelmi intelligencia fejlesztés egy olyan közegben, ahol a gyerek szava annyit ér, mint lepkefing a tornádóban. Ez egyszerűen képtelenség. Mert a tanár szava szent, s az érzelmeknek a legtöbb esetben semmi szerep nem jut az oktatásban (elvileg…)

Hathatós segítség, és belsőleg érett emberek képesek az érzelmi intelligencia tudásának átadására. De sok tanárnak is komoly korrepetálásra lenne szüksége ezen a téren, nem hogy tanítani tudná. Maximum a rossz példákat tudja sok pedagógus átadni, hatalmas tisztelet a kivételeknek.

Az egyik gimnáziumi tanárom folyamatosan az osztályunk fejéhez vágta, hogy tanuljunk, mert balgák maradunk. Aminek a hátterét én 18 évesen nem is értettem. Már elmúltam 30, amikor kezembe került egy tibeti mesegyűjtemény, aminek az volt a címe, hogy Bölcs és balga.

Ebben a könyvben szerepeltek olyan mesék, amik valami ilyesmiről szóltak, s az érzelmi intelligencia alapvető elemeit mutatta be állattörténeteken keresztül. De ezen történetek pont nem arra utaltak, hogy készüljünk fel a következő dolgozatra minden erőnket beleadva.

Közösségépítés és közösséghez tartozás

Talán ez a legnagyobb talánya a középiskolai nevelésnek. Sok osztályban jó az közösség, s sokban pedig nem. A közös élmények és a sok közös küzdelem elméletileg összekovácsolhatja a közösségeket, de ezek önmagukban kevesek.

Sok tanár csak korholja a gyerekeket, hogy egy cél érdekében fogjanak össze, főleg akkor, amikor ő akar bizonyítani, hogy mennyire jó osztályfőnök. De sok esetben ez nem működik.

Mert a tanár nem áll ki a diákjai mellett más tanárokkal szemben, nem mutat példát érzékenységből, s nem igazán működik együtt a diákokkal azért, hogy a diákok sikeresen átlendüljenek egy nehéz időszakon.Egyszerűen nem azok az emberek, akik képesek lennének egy közösség központjává válni.

Ha alapból nem kerül be egy kiemelkedően jó képességekkel megáldott diák az osztályba, akkor az osztályközösség szét fog hullani. S ekkor minden diák élete kicsit nehezebbé válik abban az osztályban

Középiskolások pszichológiai fejlesztése —>


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez megoldást jelenthet!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*