Hogyan rázódjunk vissza az iskolai időszakra?

A két és fél hónapig tartó nyári szünet elég hosszú ahhoz, hogy teljesen elveszítsük a megszokott ritmusunkat, beálljunk egyfajta szünidei lazább napirendre, és ehhez olyan mértékben hozzászokjunk, hogy már gondot okoz a visszaállás szeptemberben.

Márpedig a nyárnak előbb-utóbb vége lesz, s a szeptember eljön. Olyankor újra iskolába kell vinni a gyerkőcöket, akiknek nagyon nehéz lehet visszatérni a megszokott kerékvágásba.

Miért nehéz ez?

Reggelente időben kikelni az ágyból, elmászni a fürdőszobába, álmosan magukra csukni a zuhanyajtót, s megpróbálni felébredni egy frissítő zuhany segítségével nem is annyira könnyű.

A legnagyobb nehézséget ebben a korai időpont szokta okozni, hiszen nyáron legtöbbször addig alszanak a gyerekek, ameddig csak akarnak. Nagyon kevés iskolás nyitja ki önként szemét reggel hat-hét órakor, és veti bele magát aktívan a napi teendőkbe. Ezért valamit érdemes kezdeni azzal a szokásukkal, hogy délig alszanak a nyári szünetben.

Hogyan formáljuk hozzá az iskolai időszakhoz a gyermekünk ritmusát, hogy ne legyen kínkeserves az iskolakezdés számukra?

Kezdjük időben a visszaszoktatást!

Érdemes már augusztus elején elkezdeni a visszaszoktatást. Nem drasztikusan, hanem egy kicsit. Ilyenkor még van időnk arra, hogy lassan és fokozatosan álljunk vissza a gyerekekkel az iskolás menetrendre. A legrosszabb ugyanis, ami a legjobban megnehezíti a visszaállást, amikor hirtelen állnánk vissza. Egyik napról a másikra nagyon nehéz visszatérni a koránkelésre, a tanulásra, és az egész napos iskolai jelenlétre.

Segíthetünk a gyerekeknek azzal, ha fokozatossá tesszük ezt, vagyis már augusztus elején gondolunk arra, hogy csak pár hét van hátra vakációból, és elkezdjük például időben ágyba küldeni a gyerekeket. Na, nem egyből este nyolckor, hanem minden nap egy picit korábban, míg végül visszajutunk a szokásos fekvési időpontig.

Ha ez megvan, akkor valószínűleg már maguktól is egy kicsit korábban fognak kelni. De ha mégsem, akkor ugyanezzel a módszerrel elkezdhetünk átállni egy korábbi időpontra. Minden reggel picit korábban ébresztjük a gyerkőcöket, míg el nem érjük azt az időpontot, amikor az iskolai időszakban kelniük kell majd.

fürdőszoba belső
Álmos reggeleken a készülődés egyik fontos pontja a fürdőszoba.

Szokják meg újra a kötöttségeket

A nyári szünetben könnyen hozzászoknak a gyerekek ahhoz is, hogy viszonylag kötetlenül telnek a napjaik, ezután pedig nehéz lehet újra megszokni a szigorú szabályokat, a kereteket s a rendszerességet. Ezt is megkönnyíthetjük számukra, ha előre gondolkodva elkezdjük visszavezetni a szabályokat az életükbe.

Egy kicsit szigorúbban osztjuk be a napjaikat, legalább olyan szinten, hogy a nap melyik része telik aktívan, és melyik passzívan. Elkezdhetjük őket esetleg foglalkoztatni játékos feladatokkal, hogy megszokják a koncentrációt.

Az utolsó héten pedig esetleg a tanulást is visszavezethetjük az életükbe azzal, hogy elkezdjük kicsit átismételni az eddig tanultakat, felfrissíteni a tudást, hogy felkészülten kezdhessék meg a következő évfolyamot.

zuhanykabin
A váltott, hideg-meleg vizes zuhany jó élénkítő és ébresztő hatású.

Nem örülnek neki, de hasznos

Az őszinteség kedvéért meg kell említenünk, hogy maguk a gyerekek valószínűleg nem fognak túlzottan rajongani ezért a menetrendért. Hiszen ők szeretnék inkább kiélvezni a szünetet az utolsó pillanatig.

A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ha kihagyjuk a hozzászoktatás 2-3 hetes időszakát, akkor tényleg nagyon nehezen veszik fel újra az iskola ritmusát.

Ezért az ő érdekükben is célszerű a tiltakozás dacára alkalmazni az előzőekben vázoltakat. Így megkönnyíthetjük a szeptember eleji tanévkezdésnek legalább azt a részét, mely a korai felkeléshez kapcsolódik. S így nem lesz majd olyan nehéz, mint korábban.

Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez megoldást jelenthet!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*