Kezdem egy vallomással: A középiskolai oktatást, vagyis a huszonöt- harminc gyerekkel való szimultán foglalkozást nem igazán tartom hatékonynak, s abban nem is igazán tartom magam jónak. Egy olyan dologról szeretném most pár gondolatot megosztani, amit soha sem csináltam, s abban nem is szeretnék sohasem részt venni.
Még sem érzem azt, hogy más nemi szervével karistoltatnám a csalánt, hiszen a munkám során első kézből kapom erről a benyomásokat, és ad elegendő feladatot is az ottani helyzet. Látom a diákjaim napi szintű kihívásait, mely a töménytelen hiányosságukból adódik.
Az oktatás reformjának hátulütői
Az egyetem után főállásban korrepetálással kezdtem el foglalkozni, s a elmúlt 20 évben szomorúan látom, hogy szinte mindennel foglalkoztak, csak épp az élhető jövő alapjainak megteremtésével nem. Az elit iskolákban és az egyházi intézmények egy részében van minőségi oktatás, de az állami rendszerben nagyon sok a hiányosság.
Aki elkezd ennek kapcsán a pedagógusokra mutogatni, az ebből semmit nem ért. Maga a rendszer nem jó. A tanítás nem olyan munka, amit napi 8-10 órában lehet végezni. Sokkal többet kivesz az emberből, mint azt sokan képzelnék. Ennek tetejében rengeteg olyan tanítástechnikai hiányosság van a Nemzeti Alaptantervben, aminek a levét hosszú távon a mindenki tapasztalhatja.
- Szinte mindenkinek van már okos telefonjam, de az eszét egyre kevesebb ember használja
- Sok olyan embert is látni, akik nem találnak célt az életükben.
- A megélhetésre képtelen emberek egyre jobban elkeserednek, mely sok hazárd politikai és gazdasági ügyködésnek termékeny táptalajává válik.
Nagyon sokan elfelejtenek gondolkodni, a megszerzett tudásukhoz nem párosul a logikusan gondolkodás képessége. A felső tagozatból ennek elsajátítása, fejlesztése javarészt eltűnt.
A tanárokat az alapján értékelik, hogy a dolgozatban a gyerekek meg tudják-e csinálni a feladatot, s nem az alapján, hogy értik is azt, hogy miért az a módszer. Többször találkoztam avval, hogy a felsős tanár azért büntet, mert a diák nem sablonosan gondolkodott, követve az órai magyarázatot, hanem mert önállóan, logikusan gondolkodni. S nem volt hajlandó azt csinálni, amit a tanár mondott.
A jelen helyzet okai és feloldása
A jelen helyzetet nem szabad szépíteni. Az iskolák tele vannak olyan diákokkal, akiknek tanulási nehézségei vannak, s akik az életbe kikerülve is ezernyi gonddal küzdenek.
Egyre nagyobb szükség van olyan emberekre, akik nem csak értik a tananyagot, de el is tudják azt mondani úgy, hogy azt egy nehézségekkel küzdő, “stresszes” tanuló is megértse.
Sokszor olyan tényező is van a gyerekek életében, ami nem tudatosul sem bennük, sem a környezetükben. S ennek feltárása nélkül minden más csak meddő és értelmetlen erőfeszítéssé válik.
Két szintű érettségi hatása
A 2005-ben bevezetett kétszintű érettségi-felvételi rendszer eredeti célja szerint a középszintű vizsga a középiskolai tanulmányok lezárását szolgálta volna, és csak az emelt szint váltotta volna ki a felvételit. Az egyetemek és főiskolák, kevés kivételtől eltekintve, nem követelték meg a felvételin az emelt szintű érettségit, amit mostanában, a jól látható hiányosságok miatt, korrigálni kellett.
A hiányosságok egyik fő oka, hogy a két szintű érettségi bevezetése után a tanárok elkezdtek közvetlenül a közép szintű érettségi követelményei alapján oktatni. Ennek két olyan összetevője is van, amit nem megfelelően gondolt végig az akkori oktatáspolitika. Egyrészt hiányzott az a tudás, ami az új típusú feladatok megtanításához szükséges. Az igazat megvallva én még mai is gyakran találkozom ezzel a jelenséggel.
A másik forrása a jelenlegi kihívásoknak, ami elsősorban a matematikában jelentkezik, hogy nincs rendesen kitalálva az, hogyan lehet a fakultációra jelentkező diákok tudásának a hiányosságait úgy kiegészíteni, hogy az első két év anyaga is megfelelő minőségűvé váljon. A fizikában és a kémiában (s egyébként a biológiában is) egyszerűen megoldják ezt a helyzetet. Az egész anyagot elölről megtanítják, jelentősen kibővítve új ismeretekkel.
Az egyéni fejlesztés háttere
Én a munkám során arra vállalkozom, hogy az oktatási rendszer hiányosságait kipótoljam, illetve az azokból származó nehézségeken segítek túllendülni. Ez nem csak abból áll, hogy elmondjam azon részeket, amik kimaradtak, vagy elfelejtődtek, hanem azt is, hogy megtaláljam azt a pontot, ahonnan a nehézségek oka eredeztethető.
Én ezt nagyon egyszerűen úgy teszem, hogy megkeresem azt az anyagrészt, ahol az első érdemi hiányosság kialakult, s annak oktatási idejét megadva rákérdezek a körülményekre. Elég gyakran találkozom azzal a válasszal, hogy akkor volt tanárváltás, s az új tanárral nem sikerült jól kijönnie a diáknak.
Olyan is akad, amikor egy családi történet kerül a felszínre. A csúcs ezen a téren egy srác volt, akinek durva tanulási és magatartásbeli gondjai akadtak egyik napról a másikra. Én elég megértő vagyok, de az kemény volt, hogy túl a harmincon egy tizenöt éves srác az első találkozásunkkor tíz perc alatt leordította a fejem. Beletelt egy kis időbe, míg a srác a helyére került. A történet mögött egyébként a külön élő szülők válása volt, amit a gyerekekkel nem közöltek.
Az ilyen helyzetek kapcsán a munkám során elég sok hasznát vettem néhány pszichológiai, pedagógiai és szervezési könyv áttanulmányozásának, de ezek ismeretétől önmagában nem hiszem, hogy valakiből jó tanár válna. Sajnos az oktatáspolitika így gondolja, s az egyetemeken ez az, amitől más egy tanár képzése a kutatókkal képzésével összevetve. Szerintem ezek mellett kommunikációt is jó lenne tanulnia a leendő tanároknak, mert sokaktól olyan visszajelzések érnek el hozzám, hogy ebben a tanárok gyakran nagyon gyengék.
A másik, s ez már nem csak a tanárokra, hanem úgy mindenkire igaz, hogy önmagunk ismerete nagyon hiányos. Nem látjuk magunk, s nem tudjuk, miben van fejlődni valónk. Evvel magam kapcsán is szembesülök, de szerencsére van pár barátom, aki olyan bátor, hogy mer visszajelzést adni nekem. Igazából én magam kérem ezt, mert én is emberből vagyok.
Középiskolások pszichológiai fejlesztése —>
Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez megoldást jelenthet!