Érzések csapdájában

Sok olyan helyzettel találkoztam az életem során, amikor nem magával a tananyaggal volt a fő kihívás, hanem valami olyan helyzettel, ami hozzá kapcsolódott, és az megakasztotta a tanulás folyamatát. Sokáig volt olyan helyzet, amivel egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, jobb híján csak széttártam a karom, hogy ez nem az én asztalom. Ugyanis ezen tapasztalatok (szakszóval traumák) feloldása nem egy tanár, hanem egy pszichológus feladata.

Ennek következtében kezdtem utánanézni, mik lehetnek ezen jelenségeknek az okai. Rengeteg pszichológiai megközelítés van, ezeket pár mondatban bemutatni is oldalakat tenne ki. De egy fontos alapvetést érdemes fejben tartani. Az a mód, ahogy a jelen helyzethez eljutottunk alapvetően nem a megoldás, hanem a helyzet kialakulása felé vitt.

Elutasítottság érzete

Ez egy olyan helyzet, amit a legtöbb tizenéves a magáénak érez. Érzések és indulatok kavarognak bennük, nem tudnak mit kezdeni avval a sok változással és tapasztalattal, ami őket érik, s gyakran úgy érzik, nem érti meg őket a szülő sem. A modern analitikus pszichológia irodalma tele van ennek a helyzetnek a kialakulását leíró történetekkel.

Úgy lehet felismerni azokat, akik épp ezt élik át, hogy menekülnek. A felelősségtől, a feladatoktól, a segítségtől, mindentől. Egy dolog tud nekik megnyugvást adni, ha valakitől megérzik azt, hogy az ő érzésük jogos. Tipikus ifjúkori szerelmek ennek hatására lobbannak fel. Ha tanárként azt éreztetem egy diákkal, hogy én ezt megengedem neki, s egyúttal korlátok közé is terelem, akkor tudok vele mit kezdi. Ha odafigyelek másokra, akkor az viszontválaszt is fog indukálni, s oda fog figyelni arra, amit mondok. Ennek kapcsán egy diákom mesélte, hogy az első benyomása az volt, hogy “basszus, ő figyel arra, amit mondok, és arra válaszol”.

Ha viszont le akarom kötözni, gyakorlatilag megfosztom a szabad döntésnek a jogától, akkor tovább fog menekülni, és mint tanár, kudarcot fogok vallani. Ennek az állapotnak egy igen durván rögzült mintázata az, amikor valaki már ki sem bújik a csigaházából, s csak azt hajtogatja, hogy ez nekem nem fog sikerülni, ez nekem nem jár (bármiről is legyen szó). Ilyenkor sokat segít, ha elkezd mozogni, esetleg egy ideig több vörös húst enni, rágózni.

Elhagyatottság érzete

Nagyon hasonló az előzőhöz, de egy jelentős különbséggel. Míg az előző belső állapot az érzelmekről szól, addig ez fizikai távolságérzetet jelent. Sokan valamitől függő állapotba kerülnek. Ez lehet alkohol, cigi, fű, rágó, kávé, kaja, vagy bármi más. A tanulásban ez ritkábban akadály, hacsak nem akadályozza a koncentrációt. Ennél a pontnál nagyon oda kell figyelni arra, hogy a fenti szerek használata milyen. Ha csak alkalmi szerek (mondjuk hétvégén), akkor inkább egy eszköz a hétköznapokból való kimenekülésre, ha viszont folyamatos, mintegy pótcselekvés szerepét tölti be a használata, akkor az elhagyatottság érzete a meghatározó.

Ebben a helyzetben sokat segít, ha vannak körülötte emberek, akik támogatják. Nem egy egyszerű helyzet, mozaikcsaládokban illetve egyszülős családokban gyakori tapasztalat ez, de másutt is előfordul.

A megalázottság érzete

Ők azok, akikkel a legnehezebb a közös hangnemet megtalálnom tanárként. Ugyanis nekik bármi más jobb lenne, mint valaki, aki tényleg segíteni akar nekik. Folyamatosan vonzzák a bajt, bármi legyen, a nehézség mindig a nyakukba szakad. Ne tévesszen meg senkit, sokuk számára gyakran olyan helyzet alakul ki, mintha környezetük folyamatosan benne hagynák őket a bajban, de valójában ezt ők maguk hozzák létre, ha nem is teljesen tudatosan. Amíg nem sikerül megtalálni a módját annak, hogyan érezze magát újra értékesnek, esély nincs arra, hogy kimásszon a gödörből.

Az elárultság érzete

Aki úgy érzi, folyamatosan becsapják, minden áron azon lesz, hogy ez ne történhessen meg vele. Igen erőteljes egyéniségek, temperamentummal, keménységgel, s amit talán mindennél jobban el akarnak takarni, sebezhetőséggel rendelkeznek. Az sem szokatlan, ha az ilyen gyerek elkezdi a környezetét manipulálni. Amikor a gyerek és a szülő egymásnak feszül, akkor gyakran az történik, hogy két olyan ember viaskodik, akik úgy érzik, hogy elárulták őket. A manipulációk kusza hálójába mind a ketten annyira beleragadtak, hogy ki akarnak törni belőle, néha nyíltan kimondott szemrehányásokkal, érzelmi zsarolásokkal.

Ekkor a legjobb, ha nagyon egyszerűen és nagyon lágyan nyilvánul meg az ember. Egy erőteljes, esetleg haragos emberrel szemben a harag a legalkalmatlanabb eszköz. Főleg azért, mert ilyenkor látszik meg igazán, mennyire gyenge és sebezhető.

Igazságtalanság érzete

Ezzel a belső megéléssel sokáig nem tudtam mit kezdeni. Azt hittem, valamit nem jól csinálok, mert leblokkoltak, lefagytak tőlem a diákok . Van egy igen erőteljes habitusom, vonzottam is azokat, akik az elárultság érzetétől szenvedtek, de rá kellett jönnöm, hogy aki igazságtalannak érzi a helyzetét, azt sem túl nehéz rávenni arra, hogy megnyíljon. Ha elmondom, hogy azt éli át, hogy kiszúrtak vele, akkor előbb-utóbb elkezd mesélni, s készségesen azt is el szokták mondani, ki volt vele igazságtalan. Az összes rossz tanárról szóló történet javarészt ide vagy a megalázottság körébe tartozik. Máskor elmondja a szülő, milyen problémával küzd a gyereke, én meg simán betippelem, melyik évben volt tanárváltás, költözés (be szokott jönni, pont ott szokott elakadni a diák, ahol azt érzi, a tanár igazságtalanul járt el vele).

Ennek egyik ékes példáját egy barátom mesélte el, úgy élte túl a középiskolát, hogy összesen egy magyar fogalmazást írt a gimnázium négy éve alatt. Az első dolgozatát, mint rossz példát, felolvasta a tanár az osztály előtt. Megelőzendő a további atrocitásokat, minden további nagydolgozatnál mereven bámult a dolgozatfüzet fölött, és egy sort sem tudott írni.

Az érzelmi állapot elismerése

Ezen érzelmi állapotoknak vannak testi megnyilvánulásai is. Egy atléta alkatú szinte biztos, hogy az elutasítottságtól vagy a elhagyatottságtól szenved, míg egy testesebb gyerek inkább az igazságtalanság vagy a megalázottság érzetétől szenved. De ezek között sokféle átmenet lehetséges. Igazából időről időre mind az öt érzést átéljük, csak különböző élethelyzetekben. Ennek talán leg szembetűnőbb példája az új emberekkel való megismerkedés vagy a nyilvános megszólalás. Barátaiban igen oldott, jó humorú, kifejezetten jól kommunikáló ember gyakorlatilag lefagy (feszeng vagy lámpaláza van). Az ok gyakran abból adódik, hogy ilyen helyzetben korábban megalázottnak érezte magát, s később ettől feszeng.Egyébként sem túl jó egyik vagy másik típusba valakit beskatulyázni, egyrészt mert nem mindig igaz, másrészt mert avval megfosztjuk a másikat önmaga szabadságától. Ezért van az, hogy a beskatujázás a lehető legrosszabb, amit egy emberrel csinálni lehet. Annak hatására ugyanis nem tud önmaga lenni.

Ha egy szülő igazán ki akar szúrni a gyerekével, akkor el kell kezdenie a gyerekét másokhoz (például a barátokhoz, az ismerősökhöz vagy a rokonokhoz). Akivel így tesznek, az szinte garantált, hogy előbb-utóbb hatalmas kihívásokkal fog szembe nézni az élete jó pár területén.

Az érzelmeink hatásának az átformálása nem egy-két hetes munka.
Több hónapos fejlesztő munka eredménye, amikor az érzések vak követésétől eljussunk az érzések tudatos felhasználásig.

Ez az oldal részben Lise Bourbeau könyve nyomán íródott.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.