Számonkérés és dolgozatok

Minden iskolás ismeri azt a fajta érzést, amikor egy számonkérésre, egy dolgozatra készül fel. Ezek egy része könnyed, s nem okoz semmiféle érzelmi reakciót. Míg más dolgozatokra a felkészülés ezernyi görccsel és bajjal jár, melytől minden gyerek szabadulna.

Ez főleg akkor tud extra terhet róni a tanulókra, amikor ezen számonkérések száma egy héten megnő. Mindenki ismeri a január elejének és a május végének roham tempóban megíratott nagydolgozatait, aminek a végeredménye többnyire jobban számít, mint más dolgozatoké.

Miért félünk a dolgozatoktól?

Van egy nagyon régi mondás:

Nem az iskolának tanulunk, hanem az életnek!

Amiről sajnos a legtöbb tanár és diák, s néha még a szülők is megfeledkeznek. A gyerekek tudását és képességeit egy 5 fokú skálán akarjuk meghatározni. S minden, ami nem tökéletes, vagy legalább is nem éri el a jó minősítést, azt sok szülő és diák nem ismeri el.

Ezt erősíti az a megközelítés, hogy azok a jó gyerekek, akik jól tanulnak. Mert ők tudnak bejutni a középiskolába és az egyetemre. S mindenki más hozzájuk képes gyengébb tanuló vagy csak egyszerűen lusta, s akinek nincsen meg a lehetőségük a továbbtanulásra.

A másik oldalon vannak azon diákok, akiknek az alapvető szemlélete az, hogy csak görbüljön. Alapvetően túl akarják élni az iskolai éveket, s semmi más nem érdekli őket.

De a mögöttes tartalom nagyon hasonló: Van egy határ, ami felett az eredmény jó, s az alatt meg nem jó. Miközben a lényeg, az életben is hasznosítható tudás elsajátítása valahol elveszik.

Amikor az eredmény nem jó

Számtalan olyan szülővel volt dolgom, akik a nem megfelelő eredmények miatt aggódtak. S azt kérték tőlem, hogy csináljak csodát. S legyen a gyerekének az eredménye jobb. Mert már a magántanár sem tud mit tenni a gyerekkel.

Amikor ennek kapcsán felteszem a legfontosabb kérdést:

A gyereknek legyen jó, vagy a tanulmányi eredménye legyen jobb?

akkor rendszerint a szülők döbbennek le a legjobban, hogy ezt a két dolgot teljesen összekeverték.

Persze, mind a kettő fontos. Nekem is van egyetemi diplomám, s nélküle nem tudnám úgy végezni a munkámat, ahogy ma dolgozom. De nem a kutatóvegyész diplomámnak köszönhetem mindazt, aki ma vagyok, s nem is attól lett jó az életem. (Két hetet dolgoztam a szakmámban, s azóta, több mint 15 éve gyerekek és felnőttek fejlesztésével foglalkozom.)

A munkám fő pontja annak meglelése, mi az, ami működik, s mi az, ami valódi örömöt okoz. Mely túl van a félelmeken és a reményeken. S nem befolyásolják olyan kimondott vagy ki nem mondott kényszerek, melyeknek igazából semmi valóságalapja nincs.

Az iskolai kényszereken túl

A legtöbb diáknak ma már a tekintély alapú iskolai rendszer, amely több, mint 100 éve jellemzi az itthoni oktatást, nem megfelelő. Sok diák stresszes, időnként kimenekül a rendszerből (s lebetegszik), vagy egyszerűen belefásul a tanításba, amitől a teljesítménye leromlik. S ennek a mintáját viszik tovább az életükbe is.

Másrészt az Y, a Z és a mostanában megjelenő alfa generációra jellemző szemlélet, mely a dolgok hasznát és értelmét kutatja, nem tud mit kezdeni az adatokat magoltató, s azokat számon kérő követelményrendszerrel. Nem érti és nem látja a hasznát, s pont ezért az ennek való megfelelés sem megy túl könnyen.

Persze vannak az adatokat és a tényeket szerető gyerekek is, akiknek a mai az oktatási rendszer megfelelő. De diákok zömének nem az. S a mindennapokban való boldoguláshoz sem azok a képességek szűkésgesek zömmel, melyek az iskolai értékelések során.

Éppen ezért állítottam össze egy olyan, közel 100 összetevőből álló komplex programot, melynek az első lépései megtanítják a gyerekeket a jelen iskolarendszerben való boldogulásra (hogy jobb eredményeket érjenek el).

Majd a program későbbi részében arra terelődik a hangsúly, hogyan lehet azon képességeket fejleszteni és alkalmazni, melyekkel az iskola semmit nem törődik.

Középiskolások pszichológiai fejlesztése —>


Kapcsolódó gondolataim:

Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez megoldást jelenthet!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*