A személyiségfejlődés kihívásai

A személyiségfejlődésből adódó kihívások a munkám részét képezi. Ezeket néha nem lehet kikerülni, ezért álljon itt három példa arról, mit lehet tenni akkor, amikor valaki simán lerázza magáról a kritikát.

Igazat megvallva senki nem lehet elegendően rutinos ahhoz, hogy minden ilyen helyzetet megelőzzön. Mai napig is érnek meglepetések, hogy improvizálni vagyok kénytelen időnként.

1. Makacs gyerek bármire képes

Karácsony tájékán keresett meg egy úr, hogy a nevelt fia bukásra áll fizikából, és szeretné, ha a szünet utáni első órán írandó dolgozata nem lenne egyes. Mit volt mit tenni, elmondtam neki, hogy az ünnepek környékén már nem sok szabad időpontom van, de megoldjuk, ha azon múlik.

Ki is mentem párnap múlva, a téli szünet első napján reggel 8-ra. A feladat ott kezdet gellert kapni, hogy eme korai időpont lelkesítő tényét, s annak hátterét előtte való este közölte a sráccal a pótapuka. A háború garantálva volt.

Másrészt ő tudta, mit mondott a tanár az órán, s hogyan kell megcsinálni a feladatokat. Picit nagy volt az arca, hogy ennek megfelelően válaszoltam is: “Értem, és mennyi lett a jegyeinek az átlaga?” A válasz 1.00 volt, de nem érzékelte ennek a válasznak a fonák voltát…

Amikor a rutin elengedhetetlen

Némi megértés, egy rakat feladat, meg részemről annak a megfogalmazása, hogy “legszívesebben a pokolba kívánna” hatott. Pár dupla óra után megírta az ominózus dolgozatot négyesre, s nem volt kérdés a félévi jegye sem.

Neki nem igazán volt szüksége a folyamatos munkára, időnként, amikor már nagyon szorult a hurok, csörgött a telefon, s pár óra után a kis dolgozatait meghazudtoló módon szárnyaltak a jegyei.

De pont ez a fajta hozzáállása akadályozta meg azt, hogy igazán jó legyen matematikából. Nem foglalkozott vele igazán, csak a jegy érdekelte, s nem az, hogy igazán kihozza magából a képességei legjavát.

Ennek ellenére felvették a PSzF gazdálkodási szakára, s akkor már ő maga rendezte a sorait.

2. Amikor valaki hazudik

Én elég határozottan elmondom mindig a véleményemet és a kéréseim, ami tanárként – azt gondolom – nem elhanyagolható tulajdonság, s épp ezért képes vagyok a helyzeteket irányítani is. Mégis az egy tanítványom avval próbált megetetni, hogy elkeverte a megoldást, mert azt egy papírra próbálgatta (annyira nehéz volt).

Gondoltam ezen lehet segíteni, az egyikre ráböktem, aminek a megoldása kérdéses volt, hogy ugyan álljon már neki, s vezesse le még egyszer. Hamar kiderült, a nehéz feladatoknak a megoldása a feladatgyűjtemény megoldás részéből származott.

Ekkor nagyon fontos döntést kell meghoznom. Lecseszem a nyilvánvaló tények kapcsán, vagy valami működőképesebbel próbálkozom. Én az utóbbit választottam.

Elmondtam, minden minősítés nélkül a tényeket, hogy nekem olyan furi ez, és nem tűnik annyira hihetőnek, s kértem, hogy az összes feladatot csinálja meg újra.

Vért izzadt, de megtanulta, mi a pálya. Természetesen a szülő fele is jeleztem a történteket. Búcsúzóul még megjegyeztem, hogy szeretek átrepülni a palánkon, főleg amikor visszafele jőve kifejezem a nemtetszésem.

3. Akinek benőtt a feje lágya

Egy másik kedves tanítványom, magatartása miatt, többször is iskolát váltott, de végre rájött, hogyan tud együttműködni a tanárjaival úgy, hogy az mindenkinek megfeleljen. A közös munkának már volt előzménye, mert az utolsó iskolaváltás okán egy nyarat, a különbözeti vizsgára való felkészülés kapcsán, együtt dolgoztuk végig.

A matematika jegye viszont még siralmas volt (a fizika és kémia már görbült az elmélet révén). Az édesanyja szeretett volna ezen változtatni, hogy a gyerek a dolgozatokon jól teljesítsen. A fő kérdése az volt, hogy az aktuális anyagot vegyük át, s ha marad idő, igyekezzünk bepótolni azt, ami kimaradt.

Két hónapig minden ilyen kérést elhárítottam (tizedik második félévéről volt szó). Ehelyett elővettük a mozaikos általános iskolai matek feladatgyűjteményt, s abból csinálta a törtes feladatokat és az egyenleteket (több százat). Két hónap után meglepő választ adtam egy éppen aktuális dolgozat kapcsán, hogy rendben, készüljünk fel rá.

Kemény három órát foglalkoztunk az új anyaggal, s kapott egy hármast. A változást érzékelte az iskolai tanára is, hogy a bukás onnantól nem volt napirenden. A szülők is nagyon hálás volt, mert az első félévi anyag egy részéből év végén írt egy dolgozatot, hogy az év végi jegye is hármas lett. Mert rendesen elvégeztem azt, amire igazából az anyuka vágyott (időnként a pillanatnyi kéréseit is figyelmen kívül hagyva…).

Ma is ugyan ezt teszem azon pácban lévő gyerekekkel, akik folyamatos konfliktusban vannak a környezetükkel.

Kérdés: Mikor kezdődik el az ön gyerekénél a változás? Mely nem a tananyag megtanulásáról szól, hanem annak a lelkületéről, ahogyan a tanuláshoz hozzááll.

Középiskolások pszichológiai fejlesztése —>


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez megoldást jelenthet!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*