Az emberi működésünk 3 alaptípusa

Az emberi működésünknek rengeteg árnyalata és rétege van, s ennek minden elemére tudatosnak lenni nagyon nehéz. Ez még a legjobb szakembereknek sem sikerül, mert a belső világunk túlságosan összetett.

Ennek ellenére van egy olyan egyszerű megközelítés, mely a pillanatnyi reakciók és az eltérő alapértékek kuszaságán keresztül is mindenkiről könnyen leolvasható. S ez többet elmond egy emberről, mint bármi más

Mi határozza meg a döntéseink?

Ugyan a tudomány és a közvélekedés szerint is az ember a gondolkodása és az értelme révén emelkedett ki az állatvilágból, mégis az alapvető reakcióink, s a döntéseink motivációja nagyon ősi.

Ugyan azt gondoljuk, hogy a döntéseinket racionálisan hozzuk meg, mely sok esetben igaz is, viszont ezen döntések alapvető hajtóereje sokkal mélyebben van bennünk kódolva, mint az gondolnánk.

3 fő motiváló erőnk van:

  • túlélés;
  • kapcsolódás;
  • élvezetek, beleértve a szexualitást is.

Amikor Freud érzelmi nehézséggel küzdő hölgyeket igyekezett jobb állapotba hozni, akkor az érzések és érzelmek által motivált nőkkel volt dolga. Akiknek a fókusza az ott és akkor jelen lévő érzéseiken volt.

Amikor egy rakás racionálisan gondolkodó ember erre azt mondja, hogy ezen a szinten a világ és a pszichológia már túlhaladott, egy csomó túlélés orientált embert ismerhetünk fel. Akiknek a fókusza a jövőn és annak bebiztosításán van.

S egy rakás olyan ember is van, akik csupán a kapcsolataikra figyelnek, s nem foglalkoznak semmi mással, csak hogy minnél több emberrel tudjanak kapcsolódni.

Hol rontjuk el?

Ott, hogy azt merjük feltételezni, hogy az egyik megközelítés jobb, mint a másik. S aki nem olyan, mint mi, s nem úgy gondolkodik és működik, mint mi, az egyszerűen rossz. Akit meg kell változtatni, meg kell javítani.

Az egyik kedves szülőnek igyekeztem ezen tudás lényegét átadni, a mindennapok példáit is felhasználva. Amikor egyszer csak megértette a lényeget, megkérdezte a legfontosabbat:

És a fiam sosem lesz olyan, mint én?

Nem, nem lesz, és egy így van rendjén. Mert mind a három működésmódra szükség van a mindennapok során, csak teljesen másban lesz sikeres és eredményes.

A jövőre figyelő, túlélés orientált emberek képesek bármit megszervezni, mások ötleteit működőképes és eladható termékké formálni, s ennek révén a 20. század hőseinek a mintaképei. Ők azok, akik képesek felállítani egy tervet, s azt lépésről lépésre végigkövetni, minden gond és baj nélkül.

A bökkenő ott van, hogy egy újszerű megoldás kigondolására, vagy egy kreatív tevékenységre ők nem igazán alkalmasak. Az az érzelem és élvezetközpontú emberek területe. Ők azok, akiknek mindig vannak az ötleteik, de a megvalósításban folyamatos segítségre szorulnak (elsősorban a túlélésre fókuszálóktól).

De a két típus munkája önmagában ma már semmit nem ér. Mert ahhoz, hogy a termékek eljussanak a vevőkhöz, s azt a vevők meg is vegyék, olyan emberekre is szükség van, akik képesek a termékek és szolgáltatások bemutatására, eladására. S ők a kapcsolódás bajnokai.

Jó, és ebből hogy lesz…

… jobb tanulmányi eredmény?
… sikeresebb felvételi?
… nyugodtabb mindennapok?

Nagyon egyszerűen. Ha megtanítom a gyereknek, hogyan kezelje saját maga egyedi működését úgy, hogy azzal ne okozzon se magának se másoknak kemény pillanatokat, akkor minden más is megoldódik.

Nem egy csapásra, kell hozzá jó pár alkalom, de a végeredmény tartós lesz, s képes lesz onnantól önmagát is jó állapotban tartani.

Persze csak akkor, ha megérzi, hogy ez folyamat egy sokadik próbálkozás arra, hogy beleszokjon a mi világunkba, hanem annak az útja, ahogyan saját magának ki tudja alakítani azt az életet, ami neki megfelelő.

Középiskolások pszichológiai fejlesztése —>


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez megoldást jelenthet!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*